Mácsay Judit versei

Átok

Ó, micsoda átok az önzés

mi hajt, rág, űz legbelül

micsoda teher a sorsunk

ha a vágyunk nem teljesül.

Mennyi érzés, düh és indulat

ami a lélekből szájból felszakad

mikor nem az történik velünk

ha az önzés, csak önzés marad.

Olyan hatalom ez bennünk

mely minden érzést felül ír,

mely irányítja testünk, lelkünk

ellene csak szeretet a gyógyír.

Míg önzésünk nagyobb, erősebb

mint a szeretet melyet hordozunk

hiába csaljuk meg magunkat

végül egyedül maradunk.

Mert tudomásul kell venni,

az önzéssel szemben

nincs az a fegyver mely elbír

ha nem vagy önzetlen.

Önzetlennek lenni alázat

nem csak szeretet kérdése,

és alázottnak lenni

nem a szeretet érzése.

Mert minden alázat, mit érzel

egy biztos titkos fegyver

mely csak az alkalmat várja

hogy törlesszen az ember.

Sose várj el önzetlenséget

vagy tűrj meg alázatot

ha az önzés hajtja tetted

mert a kitörést várhatod.

Nem alázatra születtünk,

ha kölcsönös az önzetlenség,

ha az önzés nem ver hidat

biztonságban tudhatod magad.

Nézz hát tükörbe néha

a baráttól, a szerelemtől

csak annyit várhatsz

mit nyújtasz szeretetből.

Békesség

A világgal már megbékéltem,

nem vagyok már féltékeny

sem fiatalra, sem gyermekre,

semmilyen korú emberre,

mert most értettem meg igazán,

hogy itt belül, itt van hazám,

itt belül kell legyen béke,

a sok szép élmény emléke,

mit megéltem, mit láttam,

hol remegve, hol bátran,

a világból mely gyönyörűséges,

az emberről, ha emberséges.

Őrzöm minden ölelés emlékét,

minden barátom fényképét,

minden felém nyújtott kezet,

mert hálás dolog az emlékezet,

mi felidézni képes a napokat,

illatokat, dalokat,  hangokat,

azt a sok-sok színes csodát,

melynek csak azok őrzik nyomát,

kik életük javát már megélték,

boldogan őrzik életük emlékét.

Szabad vagyok, mert tehetem,

mert már leéltem az életem,

mert már nem űz a hiúság,

már nem kerget kaland vágy,

mert már oly sok szépet láttam,

mely ellensúlyozza a vágyam,

mit elérni talán sose fogok,

hisz kalandra már öreg vagyok.

Hálával fejezek be minden napot,

mit a teremtő nekem adott.

Visszaemlékezve úgy gondolom,

volt az életben néhány szép napom,

körülvett az úton néhány jó barát,

ittam a szerelmeknek szép szavát,

éltem meg vihart, fagyot, hóesést,

láttam napkeltét, csillagot, mesést,

éreztem gyermekem gyengéd ölelését,

vigyáztam arcának minden rezdülését,

láttam felnőni bátornak, ügyesnek,

boldog, kivel ilyen dolgok megesnek.

Elkísért a természet végig az utamon,

érezhettem minden áldását magamon,

csodálhattam az évszakok múlását,

felfedezhettem mennyek földi mását,

elborított virág, megóvott fa, mosott eső,

bizonyítva, milyen hatalmas erő.

Szerettem élni, és szeretek ma is,

remélem az idő engedi holnap is,

még nézni, még élni, még ölelni,

akiket szeretek, engedi szeretni.

Nagyon sajog

Nagyon sajog, nagyon fáj,

nagyon sajnálom

nagyon kár

nagy volt a tét

az élet, a lét

az oldás, a kötés,

a vágy az ölelés

kevés, kevés!!

Hiába fonódott válla köré karom

kevés volt hogy én akarom

kevés, hogy ő akarja

sok volt a vágy

bár puha az ágy

mégis hiába ölelt a karja

A szellem, a kellem, az érzelem

egymásba fonódott, és énvelem

forgott a világ

égi harsonák

zengték sikítva az én titkomat

de nem tudtam oltani szomjadat,

nem vehettem fel a harcot,

nem miattam mérték a kudarcot

égi hatalmak rád Kedvesem

miért engedted el a kezem?

Óriássá tehet a szeretet hatalma

csak bízni kell benne,

aki akarja

elérheti célját

én ontanám rád minden kincsem

de ha neked hited nincsen

nem segíthet rajtad

csak az Isten!

Pók

Körbe vettél szeretettel
befontál magadnak, mint a pók
sűrű hosszú nyál fonállal
a szorítások szűnni nem akarók.

A pókhálód nem enged
Érzem a meleged, leheleted
már nem élhetek nélküled
már csak rabod lehetek.

Nem látok már semmit
nem érzek mást, csak szorítást
mit sokáig úgy vártam
most az okoz csalódást.

Nem érdekel a sorsom
az legyen jó, mit Te akarsz
rángatnál csak a dróton
és közben a húsomba marsz.

Nem születtem rabnak
azért szeress, amilyen vagyok
kell látnom a napot, a felhőt,
hallanom a zenét, nézni csillagot.

Vágyom szabad életre
Nem tudok szolga mód szeretni
csak önként vállalt kötelesség
csak így tudlak követni.

Szereteted már fojtogat,
önzésed, az elvárás elriaszt
a préda szabadulni vágyik
már csak az emlék, mi maraszt.